Részlet Karinthy Frigyes Barrabás c. novellájából, mely szerint Krisztus feltámadt, és elhatározta, hogy visszamegy Pilátushoz.

És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barrabás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét, és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: "A názáretit!", mintha azt kiáltanák: "Békesség! békesség! békesség e földön!"

Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé.

Pilátus a tornácon ült, és estebédjét költötte Barrabással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek aranyedények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított.

A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult, és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett:

- A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus. Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsássad, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barrabást kívánta, s engem megfeszítettek - de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barrabást, és most új törvényt akar - kérdezd meg őket újból, amint az a törvénykönyveinkben meg vagyon írva.

Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, s kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon, és szólt:

- Hát kit bocsássak el mármost, Barrabást vagy a názáretit?

És ekkor ő intett nekik.

És ekkor zúgás támadt, mint a mennydörgés zengett fel a sokaság. És a sokaság azt kiáltotta: "Barrabást!"

És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik azt kiáltotta: "A názáretit!"

Hasonlóságot lehet találni a mai európai média meghatározó részével. Külön-külön minden jótét lélek, keresztény gyülekezet megszakadva kiabálhatja a „názáreti” szót, miközben a televíziók, a hírszolgálatok a „Barrabások” kegyetlenségeiről, és konkrét, erőszakos cselekedeteiről szólnak, és a horror, thriller filmek szinte ezeket sugallják, népszerűsítik. Aztán megindokolják, majd megmagyarázzák a háborúkat, félrevezetve az egyszerű embereket, a közvéleményt. Kedvükre változtatják meg az egyes országokról alkotott képet, érdekeik szerint pozitív, vagy negatív irányban. És sorolni lehetne a manipulációk tömegét.

Karinthy így írja: Barrabás.
Ezt a szót az eredeti evangéliumi görög szövegekben Iesus Bar Abbas-nak – ami az arámi nyelvből fordítva: Jézus apa fia jelentéssel bír –, illetve később csak bar Abbasnak írták. Itt érdemes megemlíteni, hogy akkoriban igen kevés név volt használatban. (Hogy ne menjünk messze, a magyaroknál a honfoglalás idején, és a következő századokban az azonosításnál az apa nevét említették a megkülönböztetés érdekében, például Péter fia, János – később Péterfi János).
„A négy újszövetségi evangéliumban több mint hetvenszer szerepel az Emberfia (bar Nasa) kifejezés, amely Jézus a Krisztus szájából hangzik el saját magára való hivatkozásként. Nem mint valami apokaliptikus címet használja ezt feltétlenül, csupán emberi természetére is utalhat ezzel, míg egyes komoly szakkutatók szerint ez a kifejezés a beszélő személy saját magára való visszautalása egyes szám harmadik személyben a korabeli arámi dialektusban.
Jézus a Krisztus soha nem nevezte magát közvetlenül Isten fiának, bár hatalom adatott néki mindenek felett. Az emberek iránti alázatról nagyobb tanúbizonyságot nem tehet senki, mint az, aki hatalmának teljes tudatában az emberek között járva ugyanolyan megszólítással illeti saját magát (bár sokat hivatkozott Istenre, mint Atyjára).”

Sz. G.

Ugrás az elejére