HALÁSZ ÍRÁSA
Bevezetés az első részhez
Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete.
Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat, kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”
Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind és – amikor megvallották bűneiket – megkeresztelte őket a Jordán vizében.
János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet és ezt hirdette: „Utánam jön, aki erősebb nálam és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.”
Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názeretből és megkeresztelte őt János a Jordánban. És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny és leszáll rá a Lélek mint egy galamb, a mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”
A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt és angyalok szolgáltak neki.
Halász írásának első része
Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába és így hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő és elközelített már az Isten országa: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont 6 és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak és így szólt hozzájuk Jézus: „Jöjjetek utánam és emberhalászokká teszlek benneteket.” Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.
Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton azonnal a zsinagógába ment és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók. Éppen ott volt a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel: „Mi közöm hozzád, Názáreti Jézus 7? Azért jöttél, hogy elpusztíts engem? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, hangosan kiáltott és kiment belőle. Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: „Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan léleknek is, és ő engedelmeskedik neki.” És gyorsan elterjedt Jézus híre mindenfelé, Galilea egész környékén.
Mindjárt ezután kimentek a zsinagógából és Jézus elment Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába. Simon anyósa lázasan feküdt és mindjárt szóltak felőle Jézusnak, aki odamenve megfogta a kezét és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz és szolgált nekik.
Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat, az egész város összegyűlt az ajtó előtt. Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított, sok ördögöt is kiűzött és nem engedte beszélni az ördögöket, azok ugyanis felismerték őt.
Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre és ott imádkozott. Simon és a vele levők azonban utána siettek és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: „Mindenki téged keres.” Ő pedig ezt mondta nekik: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem.” És elment Galilea-szerte a zsinagógákba, hirdette az igét és kiűzte az ördögöket.
Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani.”
Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” És azonnal eltávozott róla a lepra és megtisztult. Jézus erélyesen rászólva azonnal elküldte és ezt mondta neki: „Vigyázz, senkinek semmit el ne mondj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak és ajánld fel tisztulásodért, amit Mózes rendelt – bizonyságul nekik!” Az pedig elment és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet, úgyhogy Jézus nem mehetett többé nyíltan városba, hanem kint, lakatlan helyeken tartózkodott és oda mentek hozzá mindenfelől.
Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely, ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. Mivel a sokaság miatt nem fértek a közelébe, megbontották annak a háznak a tetejét, ahol ő volt és nyílást vágva leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid.” Ott ültek néhányan az írástudók közül és így tanakodtak szívükben: „Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” Jézus lelkében azonnal átlátta, hogy így tanakodnak magukban és ezt mondta nekik: „Miért tanakodtok így szívetekben? Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Megbocsáttattak bűneid! – vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!? Azért pedig, hogy megtudjátok: az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!” Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát és kiment mindenki szeme láttára, úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent és ezt mondták: „Ilyet még sohasem láttunk!”
Azután ismét kiment a tenger mellé, az egész sokaság pedig odament hozzá és tanította őket. Amikor továbbhaladt, meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az pedig felkelt és követte őt. És történt, hogy mikor Lévi házában az asztalnál ült, sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és tanítványai mellé, mivel sokan voltak és követték őt. Amint a farizeusok közül való írástudók látták, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel eszik együtt, szóltak tanítványainak, hogy a vámszedőkkel és bűnösökkel eszik. Amikor ezt Jézus meghallotta, így szólt hozzájuk: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz és így szóltak hozzá: „Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek?” Jézus ezt mondta nekik: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az a nap, amikor elvétetik tőlük a vőlegény és akkor azon a napon böjtölni fognak. Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitépne belőle, az új a régiből és még csúnyább szakadás támadna. És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is, hanem az újbor új tömlőbe való.”
És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok így szóltak hozzá: „Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?” Erre ő ezt kérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, ő is, meg azok is, akik vele voltak? Bement az Isten házába Abjátár főpap idején és megette a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak és azoknak is adott, akik vele voltak.” Majd hozzátette Jézus: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért, tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember, figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: „Állj ki középre!” Hozzájuk pedig így szólt: „Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy kioltani?” De azok hallgattak. Ekkor haragosan végignézett rajtuk és sajnálta őket szívük keménysége miatt, majd így szólt ahhoz az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Erre az kinyújtotta és meggyógyult a keze. A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.
Jézus pedig tanítványaival együtt elvonult a tenger mellé, ahová nagy sokaság követte Galileából, valamint Júdeából és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat visz véghez. Jézus pedig szólt tanítványainak: legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. Mert sok embert meggyógyított, úgyhogy akinek valami baja volt, megrohanta őt, hogy megérinthesse. A tisztátalan lelkek pedig, amikor látták őt, leborultak előtte és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban ezt erélyesen megtiltotta nekik, nehogy felfedjék kilétét.
Azután felment a hegyre és magához hívta, akiket akart, ők pedig odamentek hozzá. Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek és azután elküldje őket azért, hogy hirdessék az igét, s a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket. Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a Jakab testvérét, akiknek a Boanerges nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai, továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, az Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust, Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.
Azután hazament és ismét összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt. Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magán kívül van. Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van benne és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket. Jézus odahívta őket és példázatokban szólt hozzájuk: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország és ha egy háznép hasonlik meg önmagával, az a háznép sem maradhat meg. Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van. Viszont senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el tudná rabolni annak javait, ha csak előbb meg nem kötözi azt az erős embert, akkor rabolhatja a házát.”
„Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.”
Azt terjesztették ugyanis, hogy tisztátalan lélek van benne. Ekkor megérkeztek anyja és testvérei, kint megállva beküldtek hozzá és hívatták őt. Körülötte pedig sokaság ült és szóltak neki: „Íme, anyád, a fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged!” De ő így válaszolt nekik: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.”
Ismét tanítani kezdett a tengerparton és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren tartózkodott, az egész sokaság pedig a tengerparton volt. Sokat tanította őket példázatokban és ezt mondta nekik tanítás közben: „Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni és történt vetés közben, hogy egyik mag az útfélre esett, de jöttek a madarak és felkapkodták. Másik meg a sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben, amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Egy másik a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották és így nem hozott termést. A többi pedig a jó földbe esett és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.” Majd hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!”
Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk: „Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik, hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak és akik hallanak, halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak.”
Azután így szólt hozzájuk: „Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? A magvető az igét veti. Akik az útfélen vannak: oda hull az ige, de amikor meghallják, azonnal jön a Sátán és kiragadja a beléjük vetett igét. Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem gyökerezik meg bennük, ezért csak ideig való és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal eltántorodnak. Másoknál a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik százszoros termést hoz.”
Ezután így szólt hozzájuk: Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne és semmi titok, ami napfényre ne jutna. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!”
Ezt is mondta nekik: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. Mert akinek van, annak adatik és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.”
Jézus ezt is mondta: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.”
Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették. Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra.” Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt, de más hajók is voltak a nyomában. Ekkor nagy szélvihar támadt és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vihar és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Nagy félelem fogta el őket és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”
Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, akinek a sírboltokban volt a lakása és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki. Mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott és kővel vagdosta magát. Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte és hangosan felkiáltott: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne gyötörj engem!” Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek ebből az emberből!” És megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így felelt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És nagyon kérte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott a hegyoldalban volt egy nagy legelésző disznónyáj, ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!” Megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek és a disznókba költöztek, mire a nyáj, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant és belefulladt a vízbe. Akik pedig legeltették, elfutottak és elvitték a hírt a városba és a környező településekre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik: hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból. Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy mellette maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki ezt, hanem így szólt hozzá: „Menj haza a tieidhez és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad.” Az pedig elment és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus, amin azután mindenki csodálkozott.
Amikor Jézus ismét átkelt a hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, de ő a tenger partján maradt. Ide jött hozzá az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult és esedezve kérte: „Kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon és életben maradjon.” Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság is követte őt és tolongott körülötte.
Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett, amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, eljött és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, mert így gondolkodott: „Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.” És azonnal elapadt a vérzés forrása és érezte testében, hogy kigyógyul a bajából. Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai így feleltek: „Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság és azt kérdezed: ki érintett meg engem?” Jézus erre körülnézett, hogy láthassa azt az asszonyt, aki ezt tette. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő, leborult előtte és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki: „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel és bajodtól megszabadulva légy egészséges.”
Még beszélt Jézus, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták: „Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?” Jézus is meghallotta, amit mondtak és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!” És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, bement és így szólt hozzájuk: „Miért csináltok ilyen zűrzavart és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Erre kinevették, de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele levőket, bement oda, ahol a gyermek feküdt. Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: „Talitha kúmi!” – ami azt jelenti: „Leányka, neked mondom, ébredj fel!” A leányka pedig azonnal felkelt és járkált, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja, aztán szólt, hogy adjanak enni a leánykának.
Jézus akkor eltávozott onnan, a hazájába ment és követték a tanítványai is. Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták és álmélkodva így szóltak: „Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak? Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában.” Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat és tanított.
Epilógus
Ezek után magához hívta a tizenkettőt és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött és meghagyta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen vándorboton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben, saru viszont legyen rajtuk, de ne öltsenek magukra két ruhát. Ezt is mondta nekik: „Ha valahol bementek egy házba, ott maradjatok egészen addig, amíg tovább nem mentek onnan. Ha egy helyen nem fogadnak be titeket és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.” A tanítványok pedig elindultak és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg, sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak.
Bevezetés a második részhez
János halála utáni időben már messze földön elterjedt Jézus nevének híre 8. Heródes is hallott róla, azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból és azért működnek benne a csodatevő erők. Mások meg azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: „Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.” Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost és bilincseltette meg a börtönben, testvérének, Fülöp feleségének, Heródiásnak kedvéért, mivel feleségül vette őt és erre János ezt mondta neki: „Nem szabad együtt élned testvéred feleségével.” Heródiás ezért megharagudott rá és szerette volna megöletni. De nem tehette, mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette, bár hallgatva őt, gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. Végülis eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor magának Heródiásnak a leánya ment be táncolni. Megtetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: „Kérj tőlem, amit akarsz és megadom neked.” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is.” A leány kiment és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az pedig ezt válaszolta: „Keresztelő János fejét.” A leány erre sietve bement a királyhoz és azt mondta: „Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” Bár a király erre nagyon szomorú lett, mert esküje és a vendégek miatt nem akarta őt elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért és megparancsolta, hogy hozza el a János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, elhozta a fejét egy tálon és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta anyjának. Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét és egy sírboltba helyezték.
Halász írásának második része
Az apostolok visszatértek Jézushoz és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre és pihenjetek meg egy kissé.” Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban. De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok és kezdte őket sok mindenre tanítani. …
Beszélt nekik az Isten országáról és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította ..9.
Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen, én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.” …10 Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, és az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet én oda fogok adni a világ életéért.”
Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. De miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük és el akart menni mellettük.
Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt.
Ezek után a túlsó partra átkelve, Genezáretbe érkeztek és kikötöttek. Amikor kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték őt és némelyek befutották az egész környéket, kezdték a betegeket ágyakon oda hordani, ahol hallomásuk szerint éppen tartózkodott. Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy településekre, letették a tereken a betegeket és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék és akik csak megérintették, meg is gyógyultak. …11
Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba és azt akarta, hogy senki ne tudja meg ottlétét. De nem maradhatott titokban, mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt és miután eljött hozzá, a lábai elé borult. Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, mégis azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából. Jézus így szólt az asszonyhoz: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét és odadobni a kutyáknak.” Az pedig ezt válaszolta neki: „Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.” Erre így szólt hozzá: „Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög.” Amikor azután hazaért az asszony, látta, hogy a gyermek az ágyon fekszik és az ördög már kiment belőle. …12
Azokban a napokban, amikor ismét igen nagy volt a sokaság és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és így szólt hozzájuk: „Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem és nincs mit enniük, ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött.” Tanítványai így feleltek: „Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?” Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Ők ezt válaszolták: „Hét.” Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjék le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. Volt néhány kis haluk is és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.
Kimentek hozzá a farizeusok és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt. Jézus lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: „Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.” Ezzel otthagyta őket és ismét hajóba szállva elment a túlsó partra.
De elfelejtettek kenyeret vinni és mindössze egy kenyér volt velük a hajóban. Jézus figyelmeztette őket és így szólt: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!” Erre tanakodni kezdtek arról, hogy nincs kenyerük 13. Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok? Van szemetek és mégsem láttok, fületek is van és mégsem hallotok? …14 Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek? …15
Jézus pedig elindult tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: „Kinek mondanak engem az emberek?” Ők így feleltek: „Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül.” Jézus tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek mondotok engem?” Péter így válaszolt neki: „Te vagy a Krisztus.” Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy senkinek ne beszéljenek őróla.
És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Jézus nyíltan beszélt erről a dologról. Péter ekkor magához vonva őt meg akarta dorgálni, ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megdorgálta Pétert és ezt mondta: „Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”
Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.
Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért? Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” 16
Azután így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.”
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt és ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lenni, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. De felhő támadt, amely beárnyékolta őket és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.
Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül. Ezért megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő pedig így válaszolt: „Illés valóban előbb jön el és helyreállít mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része? De mondom nektek, hogy Illés már el is jött és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla.” …17
Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, de nem akarta, hogy felismerje őt valaki, mert tanítani akarta tanítványait. Arról beszélt nekik, hogy az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de miután megölték, három nap múlva feltámad. Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni.
Megérkeztek Kapernaumba és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok útközben?” Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak az úton egymással, hogy ki a legnagyobb? Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt és így szólt hozzájuk: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” És kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”
János ezt mondta neki: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket és eltiltottuk, mert nem követett minket.” Jézus azonban ezt mondta: „Ne tiltsátok el, mert nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben és ugyanakkor gyalázni tudna engem. Mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. Aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivel a Krisztuséi vagytok, bizony, mondom néktek, hogy el nem marad a jutalma.”
„Aki pedig akár csak egyet is megbotránkoztat 18 e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába és a tengerbe dobják.”
„És ha az egyik lábad botránkoztat meg téged, vágd le, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mintha két lábbal vetnek a gyehennára. És ha az egyik szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára.
Mert tűzzel sózatik meg mindenki. Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só és békességben éljetek egymással.” …19
Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott és így szólt hozzájuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember és térdre borulva előtte, azt kérdezte tőle: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így szólt hozzá: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.” Jézus miután rátekintett, megkedvelte és ezt mondta neki: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben, azután jöjj és kövess engem.” A válasz miatt elborult az ember arca és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!” A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt és ezt mondta nekik: „Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.” Ők még jobban megrökönyödtek és ezt kérdezgették egymás közt: „Akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és ezt mondta: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.”
Péter megszólalt és ezt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent és követőid lettünk.” Jézus így szólt: „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. Ellenben sok elsőből lesz utolsó és sok utolsóból lesz első.”
Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik és átadják a pogányoknak, kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nap múlva feltámad.”
Ekkor hozzálépett Jakab és János, a Zebedeus két fia és így szóltak hozzá: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Jézus megkérdezte tőlük: „Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?” Ők pedig ezt mondták neki: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Mire ők így feleltek neki: „Meg tudjuk tenni.” Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, mert azoké lesz az, akiknek elkészíttetett.” Amikor ezt a tíz tanítvány meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. De Jézus odahívta őket és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. Mert az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.”
Azután Jerikóba értek és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názereti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt és ezt mondta: „Hívjátok ide!” Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak.” Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged.” És azonnal újra látott és követte őt az úton.
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél, elküldött tanítványai közül kettőt és így szólt hozzájuk: „Menjetek az előttetek levő faluba és mindjárt, amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el és hozzátok ide. Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.” El is mentek, meg is találták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán és eloldották. Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: „Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta és akkor elengedték őket. Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat, akik pedig előtte és utána mentek, ezt kiáltották: „Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!” Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba, mikor pedig már mindent megnézett és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.
Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. Jézus megszólalt és ezt mondta a fának: „Senki ne egyék rólad gyümölcsöt, soha többé.” A tanítványai is hallották ezt.
Azután Jeruzsálembe értek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a templomon. Azután így tanította őket: „Nincs-e megírva: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Meghallották ezt a főpapok és az írástudók és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot. Amikor azután este lett, kimentek a városon kívülre.
Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt. Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: „Mester, nézd: a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” Jézus így válaszolt nekik: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik –, annak meg is adatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok és amit kértek, megkapjátok és meg is adatik nektek. És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.
Ismét bementek Jeruzsálembe. És miközben Jézus körüljárt a templomban, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének és így szóltak hozzá: „Milyen hatalommal cselekszed ezeket és ki adta neked a hatalmat arra, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá és megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. Vajon a János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Erre válaszoljatok nekem.” Azok pedig így tanakodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: a mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? Vagy talán mondjuk azt: emberektől?” De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt. Ezért így feleltek Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”
Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak és idegenbe távozott. Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből. De azok megfogták a szolgát, megverték és elküldték üres kézzel. Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték és meggyalázták. Újból küldött egy szolgát, ezt megölték, azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. Egyvalakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert így szólt: Fiamat meg fogják becsülni. A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg és mienk lesz az örökség! Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez és csodálatos a mi szemünkben?” Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt és elmentek. …20
Ekkor odament az írástudók közül egy, mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Az írástudó ezt mondta neki: „Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van és rajta kívül nincsen más és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő és véres áldozatnál.” Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” És többé senki sem merte őt megkérdezni.
Amikor Jézus a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus a Dávid Fia? Maga Dávid mondta ezt a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet. Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a Fia?” A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.
Tanítás közben így szólt Jézus: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon, felemésztik az özvegyek házát és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”
Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Jézus odahívta tanítványait és ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.”
Jézus kifelé ment a templomból és egyik tanítványa így szólt hozzá: „Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!” Jézus ezt mondta neki: „Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” …21
Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe, a főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el és öljék meg őt csellel, mert ezt mondták: „Ne az ünnepen, hogy zavargás ne legyen a nép körében.”
Amikor Betániában a leprás Simon házában volt és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárduskenet volt egy alabástrom tartóban: ezt az alabástrom tartót feltörte és ráöntötte a kenetet Jézus fejére. Egyesek bosszankodtak magukban: „Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Hiszen el lehetett volna ezt adni több, mint háromszáz dénárért és a pénzt a szegényeknek szétosztani.” És megharagudtak az asszonyra, de Jézus ezt mondta: „Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésre. Bizony, mondom néktek, hogy az egész világon bárhol hirdetik majd az evangéliumot, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.”
Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. Amikor azok ezt meghallották, megörültek és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a módját, hogyan árulhatná el Jézust egy megfelelő pillanatban.
A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a húsvéti bárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá tanítványai: „Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?” Jézus elküldött tanítványai közül kettőt és ezt mondta nekik: „Menjetek a városba és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: Hol van a szállásom, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a húsvéti vacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk a vacsorát.” Elindultak tehát a tanítványok és bementek a városba, itt mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik és elkészítették a húsvéti vacsorát.
Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel és amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus: „Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni engem.” Erre elszomorodtak és egyik a másik után kezdte tőle kérdezni: „Talán én?” Mire ő ezt mondta nekik: „Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.”
És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: „Vegyétek, ez az én testem.” Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, ittak belőle mindnyájan és ezt mondta nekik: „Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom néktek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában.”
Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. És akkor így szólt hozzájuk Jézus: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: Megverem a pásztort és elszélednek a juhok. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.” Péter ezt mondta neki: „Ha mindenki meg is botránkozik, én akkor sem.” Jézus így szólt hozzá: „Bizony, mondom néked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt kétszer megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Ő azonban annál inkább mondta: „Ha meg kell is halnom veled, akkor sem tagadlak meg.” Ugyanígy beszéltek a többiek is.
Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné és így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg imádkozom.” Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt és virrasszatok.” Egy kissé tovább ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És így szólt: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.” Amikor visszament, alva találta őket és így szólt Péterhez: „Simon, alszol? Nem voltál képes egyetlen órát virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Újra elment és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült és nem tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszatért és így szólt hozzájuk: „Aludjatok tovább és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.”
Még beszélt, amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül és kardokkal, botokkal felszerelt sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől. Az árulója ezt az ismertető jelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, az lesz ő: fogjátok el és vigyétek be biztos kísérettel.” Amikor odaért, azonnal hozzálépett és így szólt: „Mester!” – és megcsókolta. Azok pedig rátették kezüket és elfogták. Egyvalaki az ott állók közül kirántotta a kardját, lecsapott a főpap szolgájára és levágta a fülét. Ekkor megszólalt Jézus és ezt mondta nekik: „Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Veletek voltam mindennap a templomban, amikor tanítottam és nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük.” Ekkor mindnyájan elhagyták őt és elfutottak. De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt meztelen testén: őt is elfogták, de ő az ingét otthagyva meztelenül elmenekült.
Ekkor Jézust a főpaphoz vitték és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mind. Péter távolról követte őt, be egészen a főpap palotájának udvarába és ott ült a szolgákkal, melegedett a tűznél. A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák, de nem találtak. Sokan tettek ugyan ellene hamis tanúvallomást, a vallomások azonban nem egyeztek. Ekkor előálltak néhányan és ezt a hamis vallomást tették ellene: „Mi hallottuk, amikor ezt mondta: Én lerombolom a kézzel alkotott templomot és három nap alatt mást építek, olyat, amit nem emberi kéz alkotott.” De vallomásuk így sem egyezett. A főpap ekkor középre állt és megkérdezte Jézustól: „Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?” Ő azonban hallgatott és nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap és így szólt hozzá: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?” Jézus ezt mondta: „Te mondod” 22. A főpap erre megszaggatta a ruháit és így szólt: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást. Mi a ti véleményetek erről?” Azok pedig együttesen kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra. Akkor némelyek elkezdték őt köpdösni, arcát betakarni és ütlegelni őt és ezt mondták neki: „Most prófétálj!” A szolgák is arcul verték őt.
Amikor Péter lenn volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya. Meglátta Pétert, amint melegedett, ránézett és így szólt: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” Ő azonban tagadta és ezt mondta: „Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz.” És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt. A szolgálóleány ismét meglátta őt és újra mondta az ott állóknak: „Ez közülük való.” De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: „Bizony, közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is.” Ekkor ő elkezdett átkozódni és esküdözni: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.” És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: „Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” És sírásra fakadt.
Korán reggel haladéktalanul határozatot hoztak a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész nagytanáccsal együtt. Azután Jézust megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak. Pilátus pedig megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő így válaszolt neki: „Te mondod.” A főpapok hevesen vádolták őt. Pilátus ismét megkérdezte tőle: „Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!” Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott.
Ünnepenként el szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit ők kívántak. Barabbás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. A sokaság tehát felmenve Pilátus elé, kérte tőle azt, amit mindig megtett nekik. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” – mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok. A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék. Pilátus ismét megszólalt és ezt mondta nekik: „Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?” Azok ismét felkiáltottak: „Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte tőlük: „De mi rosszat tett?” Azok pedig még hangosabban kiáltották: „Feszítsd meg!” Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának és szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.
A katonák elvitték őt a palota belsejébe, a helytartóságra és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették bíborba, tövisből font koronát tettek a fejére és elkezdték köszönteni: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Nádszállal verték a fejét, leköpdösték és térdhajtással hódoltak előtte.
Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, felöltöztették saját ruhájába és kivitték, hogy megfeszítsék őt. Kényszerítettek egy arra menő embert, cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye a keresztet. Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely és mirhás bort adtak neki, de ő nem fogadta el. Ekkor keresztre feszítették és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. Kilenc óra volt, amikor megfeszítették. Felirat is volt a kereszten az ellene emelt vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA.
Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől.
Az arra járók fejüket csóválva káromolták és ezt mondták: „Nosza te, aki lerombolod a templomot és felépíted három nap alatt, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” Hasonlóan csúfolódtak a főpapok is maguk között az írástudókkal együtt és így szóltak: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk és higgyünk.” Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.
Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Elói, elói, lámá sabaktáni!” – ami ezt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak: „Nézd, Illést hívja.” Valaki elfutott, megtöltött egy szivacsot ecettel, nádszálra tűzte, inni adott neki és így szólt: „Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?” Jézus azonban hangosan felkiáltva kilehelte lelkét.
Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték, köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, akik követték őt és szolgáltak neki, amikor Galileában volt és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt, eljött arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát, bátran bement Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus csodálkozott azon, hogy már meghalt, ezért hívatta a századost és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. A magdalai Mária és Mária, a József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt.
Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek és megkenjék Jézus testét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” Ekkor felnéztek és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” Ekkor kijöttek és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek. … 23
Epilógus
Miután feltámadt Jézus, megjelent magának a tizenegynek és így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”. …És kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben megvált tőlük és fölemelkedett az égbe … Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük. 24
|
|