Az idő

Jézus szeretetről szóló üzenete így fókuszálható egy szóba: életszeretet.
A monogám családban felnövekvő gyermek felnőve jobban megállja a helyét, mert több figyelmet és szeretetet kap kialakulása, fejlődése idején. A keresztény közösségnél hasonló a helyzet, a szeretet az a kohéziós erő, ami könnyűvé teszi egymás megsegítését, és garantálja az összetartást, a stabilitást. Ez olykor áldozatokkal jár az egyén részéről, ami különben jó érzést kelthet az emberben.
A keresztény gondolkodásnak ez az évszázadok folyamán kialakult gyakorlata. A bizalom. Az időtállóság. Az életen túli élet – minden értelemben. A térben pedig az a garancia, hogy az országon belül bárhova veti a sors, hasonló gondolkodású emberekkel találkozhat.

2012. december 25-én a zsúfolásig megtelt budafoki református templomban jóval az istentisztelet kezdete után bejött egy nő, keresztet vetett(!) és megállt az ajtóban. A lelkész megszakította a beszédét, és szólt, hogy elől van még szabad hely. Ez a momentum volt az, ami utalt az ősegyházra, ami krisztusi volt, ami jelentősebbnek tűnt, mint az egész szertartás.

 

 


A web-oldalt készítette: Dr. Zengő Elemér. Ugrás az elejére

© Farkas Both Balázs, www.homosapiens.hu