A következő írás Sallai József tanulmányából való, annak egyes, témához illeszkedő részleteit tartalmazza.

Mi a megváltás?
A megváltás tulajdonképpen áldozat. Az ószövetségi értelemben az ember a bűneitől – amit a lelkiismerete jelzett –, így akart megszabadulni. (Az embernek nemcsak van, hanem mindig is volt lelkiismerete. Ezt a Teremtőtől kaptuk.) Úgy vélték ez legkönnyebben úgy teljesíthető, ha egy értékeset , pl. egy állat életét áldozzák fel a Teremtőnek. Tehát értékek cserélődnek, de nem ugyan azok az értékek. A cserélt értékek is megváltoznak. Életért életet kell adni. Az emberiség szinte az idők kezdete óta azt gondolta, hogy valamilyen anyagi, vagy életáldozattal kiengesztelheti a magasabb rendű hatalmasságot. A történészek, a néprajzkutatók följegyeztek jó- és ártó-szellemeket, Nap- és Holdisteneket. L. a görög mitológia nagy istencsaládját stb. Az áldozat mint szertartási rítus már olyan mélyen bevésődött az egész emberiség tudatába, hogy attól képtelen volt szabadulni.
Nagyon sok ószövetségi könyvben olvasunk az áldozat törvényéről, de nem mindenütt. Pl.: Sámuel próféta által kijelentette az Úr: ... sohasem lehet kiengesztelni Éli háza népének a bűnét sem véres-, sem ételáldozattal. (1Sám 3,14). Ugyanerről olvashatunk máshol is: Mert szeretetet kívánok és nem áldozatot, Isten ismeretét és nem égőáldozatokat. (Hós 6,6; 1Sám 15,22). Ez annyira fontos Ige, hogy Jézus két helyen is idézi. (Mt 9,13; 12,7). Ugyancsak az áldozat értelmetlenségéről olvassuk: Mivel járuljunk az Úr elé? (...) Talán égőáldozattal (...) esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben? Ember megmondtam neked, hogy mi a jó, s mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Istened iránt. (Mik 6,6-8).

Ki a megváltó?
A kereszténység szerint Jézus a Megváltónk azzal, hogy életét adta a mi életünkért. (Életünk itt lelki értelemben, az Örökélet.) Így hallani: Jézus az egész emberiséget megváltotta a kereszthalálával, Jézus a bűnünkért való helyettes áldozat. Mivel ez nehezen megfogható, megszülettek a kiegészítések: Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette érettünk. (2Kor 5,21) Értsd ez alatt azt, hogy a Teremtő Isten szerint Jézusnak, aki azonos Istennel, mintegy bűnössé kellett lennie, csak azért, hogy megölhessék, hogy áldozat legyen belőle. Ebből következik az emberi „logikai rendszer” csűrés-csavarása, a felületesen következetesnek ítélt, okfejtések vadhajtása. Mint pl. Jézus megüresítette magát (Fil 2,7), vagyis mintegy kiment belőle az isteni Lélek, többé már nem Isten, hanem csak egy halandó ember, akit meg lehet ölni. Pál itt is ellentmondásba került Jézus Krisztussal. Mert éppen a Mester mondta: Aki azt mondja az ő atyjafiának: ráka, (…) méltó a gyehennára. (Mt 5,22. Itt: ráka = üres, üresfejű, mai szóval, hólyag). Nyilvánvaló, hogy Pál nem mindenben fogadta meg a Mester tanítását. Különben nem írna olyat, hogy éppen Krisztus tenné önmagát üressé! (A gyehenna, szemétlerakó volt, ami időnként begyulladt. A pokol szájával azonosították.)
Így tanítják a teológián, ez a keresztyén-keresztény vallásunk alapja: Jézus az áldozat!
De mikor adta parancsba Isten az embernek, hogy öljön állatot a saját bűnének megbánása helyett? Mikor adta parancsba Isten az emberáldozatot? Semmikor! Nem egyeztethető össze a Tízparancsolattal: Ne ölj! Az ember nem kapta meg Teremtőjétől az ölés jogát! Ószövetség könyveiben sokat, és sokszor olvashatunk az áldozatról: Isten rendelése szerint. Ha előrelapozunk a könyvekben, a Teremtő Isten eredeti áldozati parancsát sehol nem találni! Tehát ez a hivatkozás – hamis! Ami hamis, az nem érvényes! Tehát, áldozati parancs nincs is! Ennek ellenére évezredeken át, áldoztak.

Saul – Pál tévedése
A bűnért való helyettes áldozatot az ószövetség alapján a zsidók találták ki! Az első áldozót nevesíti is a Biblia. Ábel ölt meg egy szép fiatal állatot, ahelyett, hogy imádkozott volna! Inkább ölt, noha Isten soha nem parancsolta azt neki. A zsidó Saul – Gamáliel rabbi lelkes tanítványa –, farizeus volt, egész életében a helyettes áldozatot tanulta, művelte.
Pál Jézus leglelkesebb apostola lett. Csak egyet nem tudott megmagyarázni: Ha Jézus azonos Istennel, akkor hogyan történhetett meg vele az, hogy ártatlansága ellenére, gonosztevő módjára kivégezzék? Mivel akkor következett a páska-bárány feláldozásának zsidó rítusa, „logikus” magyarázatot talált az emberiség legnagyobb gonosztettére: Úgy gondolta, Jézus az egész emberiség összes bűnéért való helyettes áldozat. Jézus Isten báránya. Kereszthalálával ő váltott meg bennünket a bűneinktől. Ő a Megváltó. Mi más is lehetne Pál szerint?
Pál azt a téves gondolatát, hogy Jézus áldozat, tovább „fejlesztette”. Így lett Jézus, Isten báránya. Ez abból származott, hogy a zsidók akkor birkát, bárányt áldoztak. Az új református bibliafordításban (1991.) olvassuk, amikor Úr Jézust meglátta Bemerítő (Keresztelő) János, kijelentette: Íme, Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét” (Jn 1,29). A magyarázat szerint a hordozza szó így is fordítható: eltörli. Ha lehetne így is fordítani, akkor miért nem így írták a mai bibliafordítók? Valószínűleg azért, mert akkor nem vágna egybe az idézett mondat, Pál egykori tévedésével. Ez a „logikai kereszténység” egyik tipikus példája. Tehát nem Keresztelő János tévedett, hanem a fordítók!
Az előbb idézett (Jn 1,29) az egyetlen Igehely, ahol Keresztelő János, és aki ezt lejegyezte, János apostol, szemtanú evangélista, Báránynak nevezi Úr Jézust. (Mindketten Jézus unokatestvérei.) Amikor ez az égi szózat hallatszott, akkor kezdte el a Mester térítői hivatását a földön. Még szó sem volt arról, hogy majd ő lesz a „világ megváltója”. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a két János, (a bemerítő és az evangélista) egyáltalán nem gondolt a Mester megváltói kínhalálára! Sajnos ma már lehetetlen az eredeti szöveget elemezni. Ugyanis Jézus arámi nyelven beszélt. Nyilvánvalóan a két János, és a tanítványok is, arámul értettek, beszéltek és írtak. Ezt fordították le görögre, amit az Újszövetség „eredeti” nyelvének tekintenek. Ez a görög kézirat sem maradt fenn. Csak a fordítások másolatának másolatai lelhetők fel néhány szótöredék alakjában az i.sz. II.-III. századból. Lehet, hogy ezt a kérdéses részt is átírták a korai egyházatyák a „logikai”, Pál-i egyezés érdekében?
Pál minden levelében hivatkozik az Úr Jézus vérére. Minden alkalommal ebben az értelemben: A Törvény szerint (…) vérontás nélkül, nincs bűnbocsánat! (Zsid 9,22) Mert a vér, a benne lévő lélek által szerez engesztelést. (3Móz 17,11) Nem veszendő holmin váltattatok meg (…) hanem drága véren, a Krisztusén. (1Pét 1,18-19) Krisztusnak a vére megtisztítja a lelkiismeretüket. (Zsid 9,14) Jézusnak a vére, megtisztít minket minden bűntől (1Jn 1,7) (…) a mi váltságunk, az Ő vére által (…) (Ef 1,7; Kol 1,16) …a vére által ment be a szentélybe, örök váltságot szerezve. (Zsid 9,12) Ezek a kijelentések az ószövetségi kegyetlen istenképhez kapcsolhatók. De éppen azért részesülhettünk abban a kegyelemben, hogy megismerhettük a Kegyelmes Úr Jézust, aki valós képet mutat a Kegyelmes Teremtő Istenről. Tehát Pál itt is tévedésben van! Ez nemcsak egyszerű kijelentés. A Mester mondja: A Törvény Mózes által adatott, a kegyelem Jézus Krisztus Által adatott. (Jn 1,17; itt a Törvény a Tóra, a Tízparancsolat.) Én vagyok az (ti. a Krisztus, a Szabadító), aki veled beszélek. (Jn 4,26) Az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet a Fiúnak adta át (Jn 5,22) Ha engem ismernétek, az Atyámat is ismernétek. (Jn 8,18) Az Atya énbennem van és én az Atyában. (Jn 10,38)
Az emberi test, minden részletében matéria, tehát anyagi. Ismert a tömege, a térfogata is. Van lelkünk, de a lélek (a szellem), nem mérhető fizikailag. Ez más dimenzió. Az ismeretlenség titka a Teremtőnél van rejtve. A korabeli szerző mentsége lehet, hogy akkor a vért, lélekhordozónak tekintették. Akinek elfolyt a vére, meghalt, és elszállt a lelke is.
A Pál-i értelemben a megváltás, tulajdonképpen egy csereüzlet. Életet ad az ember a (saját) örök életéért. Ez sokba kerül, ezt Pál is hangsúlyozza: drága véren váltatunk meg. Saul – Pál akárhogyan is variálja a szavakat, a mögöttes fogalom megmarad: a megváltás –  csereüzlet!

Ugrás az elejére