SZEMÉLYES MAGYARÁZATOK

Talán ezzel kellett volna kezdeni…

Meg kell magyaráznom, hogy az eredetileg saját magamnak összeállított Halász írását hogyan, milyen módszerrel készítettem. Először is felfedeztem az alapkérdést, hogy a Márk írásának egy része – az elejétől, vagyis Keresztelő Jánostól a 6. fejezet 13. versig, tehát az apostolok első kiküldéséig – hibátlan gondolatmenettel az ember-Jézus életét és tanítását írja le úgy, hogy – szemben az utána következő szövegek egy részével – hatalma eszközök nélküli, minden összehasonlítást mellőző, felülről jövő erőhatalom.
Akkor azt rögvest összevetettem a Márk írásának hátralevő részével és rájöttem, hogy egyrészt ugyancsak Keresztelő Jánossal (ez esetben az ő halálával kezdődik) és ugyancsak az apostolok kiküldésével fejeződik be 3, másrészt már nem egyöntetű, részleteiben bizony megváltoztatott szöveg. Ahol nem egyezett Márk írásának első részében leírtak belső logikájával (olykor stílusával is) ott vagy kihagytam az oda nem illő részeket, vagy pedig kiegészítettem más evangéliumból, de csak akkor, amikor az értelmezhetőség miatt kikerülhetetlenül szükségesnek láttam (magától értetődően az első részben – amit ahogy írtam, „őseredetinek” tudtam be – egy betűt sem változtattam). A jó eredményhez az is kellett, hogy egyenként összehasonlítsam Márk evangéliumának második részében lévő szöveget a többi evangéliumban lévő Igékkel és elsősorban Lukács írásával.
Még azt a kiegészítő érvet is tenném a két rész szétválasztásához, amit egy formainak tűnő, de valójában jelentősebb tény is bizonyítja. Amíg Jézus az első rész elején Keresztelő Jánosról szóló szövegrész után a Jordán folyónál, addig a második részben – ugyancsak János után – ismételten a víznél 4, a tengeren, de most már a tanítványival együtt jelenik meg a szemünk előtt (és ne feledkezzünk meg arról, hogy a halász Péter apostol ezt bizonyosan számon tartotta).
Majd múlt az idő, mással kellett foglalkoznom és évekkel később, valamikor 1987 táján eszembe jutott a dolog, és anélkül, hogy megnéztem volna az eredeti jegyzeteimet, újra összeállítottam a Halász írását és beraktam egy dossziéba. Ekkor már teljes volt az elképzelés, hogy ugyanezzel a technikával, néhány éves szünetekkel (elfeledvén az előző jegyzetek részleteit) még jó néhányszor végigcsinálom a szerkesztést és leírom gondolataimat. Így tudtam kialakítani egy olyan szemléleti módszert, ami viszonylagosan független a személyem mindenkori hangulatától. És ekkor már azt is tudtam, hogy egyszer majd összegezni fogom ezeket az írásokat.
Még egy magyarázattal tartozom. Nem vagyok teológus. A Bibliával ugyanúgy foglalkozom, mint ahogy bárki más megteheti. A magyarázatokat, kiegészítéseket részben egyszerű szövegválogatással tettem meg5, ahol pedig saját gondolataimat közlöm, ott az írásból ez egyértelműen kiderül.
Egyéni nézőpontom tükröződik abban is, hogy miután az evangélium szó örömhírt jelent (bár csak Máté evangéliumát jelölték ezzel a szóval), megpróbáltam döntött betűtípussal kiemelni mindenek előtt a tényleges örömhírt, tehát azokat a szövegrészeket, amelyek Jézus örömüzenetét adja vissza, vagy pedig tisztán a róla szóló, lényegi történéseket, eseményeket.

Az elnevezésről pár szót. Márk nem tartozott a tizenkettek, vagyis a kiválasztott apostolok közé, a régi írások szerint Péter tolmácsa volt. Jézus tanítványai közül Péter apostol is halász volt. Egyrészt tehát azért neveztem Halász írásának, mert a Márk evangéliuma Péter elmondása alapján íródott, másrészt így kívántam jelezni – és ez rendkívül fontos –, hogy még véletlenül se legyen azonosítható Márk evangéliumával.

Ez az írás elsősorban a kezdő bibliaolvasó ember számára készült. Ez természetesen csak a megismerés, a hithez való közeledés eszköze lehet. A lényeg az, hogy Jézus felkent volt, vagyis Krisztus, és ugyanúgy Messiás, vagyis az Úristen „hatalommal felruházott küldötte”. Az evangéliumban tehát a róla szóló örömhírben megismerhetünk valakit, aki annyira Ember volt, hogy valamilyen mértékben és formában mindannyiunk példaképe lehet és annyira Emberfia, hogy érezhetjük, hogy közülünk való volt és az is maradt.

Az Újtestamentum írásait a második század második felétől kezdődően, évszázadokon keresztül kanonizálták (tekintették mértékadónak), vagyis válogatták ki a több ezer régi szövegrészből egy teljes egésszé.
Három, úgynevezett szinoptikus evangélium van az Újtestamentumban: Máté, Márk (másik nevén János) és Lukács írása. Ezek, témájukat tekintve egymáshoz hasonlóak: Jézus Krisztus életét, cselekedeteit, tanítását mutatják be. (Az Apostolok cselekedeteinek nevezett könyv Lukács írásának második része.)
A régi kánon szerint a sorrendben első evangélium Márk írása volt, nyilván azért, mert ez a legrégebbi.

Ezzel a fejezettel, vagyis a Halász írásával két nagy probléma van, úgymint a Biblia szövegébe való beavatkozás, valamint az elkülönítés kérdése. Az utóbbiról: szabad-e, lehet-e „önkényesen” kiemelni az Újtestamentumból egy részt, vizsgálni a többitől valamennyire is függetlenül? Ha az elveket tekintjük, ez nem kérdés, hiszen ez történik minden istentiszteleten, minden misén az elmondott Igék kiválasztásával. Másik érv az lehet, hogy az Újtestamentumból az első magyar fordításként csak a Pál apostol írása jelent meg, csak azt ismerhették meg az anyanyelvünkön a hívek.
De szabad-e elnevezni új névvel egy evangélium valamely részletét, sőt, kihagyni, másik evangéliumból betoldani Igéket? Ez már a hosszú évszázadok óta elfogadott kánonba és tradícióba való beavatkozás. A sugalmazottnak mondott Írás körül kialakult rend megtörése.
Pontosan Márk evangéliumának vége adja meg erre a választ. Minden teológus tudja, hogy az utolsó tizenkét Ige hozzátoldás, református definíció szerint úgynevezett „nem valódi Márk befejezés” (lásd: 23. lábjegyzet).
Itt lehet megragadni a kérdés etikai lényegét. Milyen – valamikor is élt – tekintély mondja meg az egyszerű bibliaolvasó embernek, hogy minden meggyőződése ellenére úgy olvassa az evangélium végét, hogy azt Márk írta, amikor nyilvánvalóan másvalaki a szerző? A legrégebbi kéziratokban nincs is meg ez a befejezés, sőt, az egyik nagyon régi örmény Bibliában még név is szerepel, miszerint a „…senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek” mondat után következő és az evangélium végéig tartó szövegnek Ariszton nevű pap volt az írója. (Az ő – stílusában és egyes részleteiben – Márktól teljesen idegen hangvételű „hozzátoldása” nem volt nagyobb beavatkozás, mint a Halász írásának – esetenként más evangéliumból való – összeszerkesztése?)
Tehát ha én, személy szerint azt mondom, hogy például a Márk evangéliumának végét nem tudom úgy elfogadni, ahogy az a mai Bibliában le van írva, akkor ennek eszerint igen nyomós indoka lehet. Továbbgondolva: másképpen láthatom esetleg az egész evangéliumot is. Kiemelhetek és kihagyhatok – hangsúlyozottan az én koherens vizsgálódásom, nézőpontom szerint – részleteket, sőt, pont az érthetőség kedvéért még egy-két átkötő szóval, stilisztikai változtatással módosíthatom a szöveget. De semmiképpen nem változtathatom meg az Biblia lényegét, mert arra senkinek sincs joga. És nem mondhatom azt, hogy a Halász írása jó vagy jobb, mint az eredeti. Ez csupáncsak – ismételten megerősítve – Márk evangéliumának egyéni nézőpont szerinti olvasata, semmi több.

Sajátságos a vizsgálat módszere. Az Újtestamentum huszonhét könyvből áll. Márk evangéliumát nem lehet elszakítani a többitől, főleg nem az említett szinoptikus evangéliumoktól A Halász írása mégis ezen az elkülönülésen alapszik, miszerint ezt a szöveget nézem és a többit a vizsgálódás érdekében, a vizsgálódásom idejére „elhagyom”, s így próbálok következtetéseket levonni (amikor összevetem más evangéliumokkal, pláne az Ótestamentummal, akkor azt kikerülhetetlen szükségszerűségből teszem).
Első olvasmánynak a Halász írása bőségesen elegendő, s az a magyarázat, amit hozzáfűzök, tudom, még sok is. Isten egyetlen szellemi-lelki gyermekét, Jézus Krisztust itt úgy ismerjük meg Márk bemutatásában, mint egy szerethető embert, egy nagytudású, kemény, de önfeláldozó prófétát, messiást, akit az evangélium ezzel az egyszerűségében is gyönyörű szóval jelöl: Emberfia. Ennek a szónak a jelentése a Halász írásából kikövetkeztethető, mert Jézus minden egyes ember, az egész emberiség titokzatos fiának mondta magát és az is volt, az is maradt: „Mert az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért” – írta le Jézus szavait Márk.
Ennen sugáritól veszen fényt – mondhatjuk ezeket a régies szavakat, és utalhatunk a bennünk rejlő Jézusra, amikor méltók vagyunk Őhozzá. „…magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magokban egy magas hegyre. És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.” (Máté 17.2).
Fontos ennek a teljes könyvnek a példamutatása, miszerint a Biblia csodálatos, ihletett írás, amiben nagyon érdemes elmélyedni.
Segítséget nyújt ez a könyv abban az értelemben is, hogy a Szentháromság, vagyis az egységes Isten–Jézus–Szentlélek gondolatkör bizony meglehetősen összetett és első megközelítésben nehezen érthető, inkább csak hosszú tanulmányozás vagy inkább sok lelkészi útmutatás és lelki elmélyülés után lehet elfogadni. Ennek előtte tehát egy önálló Krisztusképet lehet megismerni és megszeretni a Halász írásában.
Később, mikor a tisztelt Olvasó már alaposan kiismerte a Halász írásának – az evangélisták által küldött – üzenetét, szépségét és rejtelmeit, egy idő múlva bizonyosan igényli a Biblia többi részének alaposabb megismerését. Azután majd árnyaltabb és teljesebb lesz a véleménye úgy Jézus Krisztusról, mint az egész Újtestamentumról.

Az Ótestamentummal pedig a következő a helyzet. Bajban vagyok, ha valahol azt olvasom, hogy zsidó-keresztény kultúrkör, nézőpont stb. Jézus egy bizonyos történelmi korban élt, tehát az emberi életét minden tekintetben meghatározta az akkori világ. Igen sok esetben az uralkodó felfogással szemben kellett állást foglalnia, mert az volt a szilárd meggyőződése. Ugyanakkor tanítása Izrael (hit-)életét teljes mértékben meghatározó Ótestamentumból csak egy egészen szűk keresztmetszetű felfogással, vallási tétellel egyezik, mégpedig elsősorban azzal, ami a szeretetről szól. Több esetben megváltoztatja a régi törvényeket, „átírja” azokat az emberi szeretet alapján.

Mi adja a legfontosabb érvet a Halász írásának közzétételéhez? Jézus élete és nagy tette a szeretetnek, mint az emberiség fennmaradásába vetett bizalom sarokkövének a „meghatározása”. Ez az éltető vezéreszméje, ez a tanításának központi gondolata. Ezt látjuk cselekedetiben és ugyanez életáldozatának lényege is.
Nem volt a történelemben olyan valaki, aki az emberek közötti békesség megteremtéséért hozzá hasonló nagy hatással lett volna, vagyis annyit tett volna az egész emberiségért, mint Ő. Mint cseppben a tenger, az Ő emberi élete a teljes emberiség jobbik énjének, és fennmaradási törekvésének bizonysága.
Két konkrét történelmi tényezőt kiemelve, az 1945-ös két atombomba ledobása, és főleg a sok-résztvevős Drezda bombázása az emberiség, mint egy zárt helyen – a Földön – kifejlődött organikus rendszer megtébolyodásának biztos jele, így annak a veszélye, hogy az önpusztítás megtörténhet, azért is hihetetlenül tragikus, mert már régóta képes rá (mint tudjuk, az elmeháborodottak többsége – ez esetben az emberiség – nem tud saját betegségéről). Ez a tény teszi indokolttá, hogy az ellenerőket semlegesítve Jézus példáját, vagyis szeretetről szóló életútját és az emberi rosszra figyelmeztető „halálát” minél szélesebb körben és minden eszközzel hirdessük.

A történelem folyamán hihetetlenül sok kiadvány, tanulmány, s hihetetlen sok tudós foglalkozott ezzel az egyetlen könyvvel, a Bibliával, s mégis csak belső, lelki útmutatással lehet megérteni. Akiben megvan a szeretet és a hit iránti igény, az az ember kiérzi a sorok közül, a sorokon át azt, ami az ő számára a legtöbbet jelent.

1972-ben és 77-ben, gyermekeim születése után – jó, gyakorló apaként – egy füzetbe írtam súlyuk gyarapodását, betegségeiket és később kisgyermekkori történeteiket, jó mondásaikat. Ez a spirálfüzet azután elkallódott, majd több mint másfél évtized múlva előkerült. Ugyancsak csodálkoztunk feleségemmel, amikor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy gyerekeink történetei és mondásai, melyeket a hosszú évek alatt elmondtunk a rokonoknak, az ismerősöknek, eredetiben bizony másképpen hangzottak. Bár minden esetben „ugyanaz” volt a történet, de a régi, „dokumentált” változat kevéssé volt színes és élményszerű.
Egy másik, borúsabb hangulatú történet, de szintén személyes vonatkozású. Filmet forgattunk a világháború néhány eseményéről. A Kárpátok egyik hágóját, az Úz völgyét védték a magyarok 1944-ben. Egy erdélyi író, Sylvester Lajos pár évvel ezelőtt megjelentetett egy könyvet erről a nagyszerű és hősies harci eseményről, ahol hatalmas túlerővel szemben, minden idézőjel nélkül: az utolsó csepp vérig védték az országot a honvédeink. Az író által hallott és lejegyzett történet szerint az ütközet előtt néhány nappal két, németül – vagyis a szövetségesünk nyelvét – beszélő, német egyenruhába öltözött orosz felderítette a mi harcállásainkat. Filmforgatás közben saját magam is hallottam egy riportalanytól ezt a történetet, ami a könyv alapján a jelek szerint már egész Erdélyben elterjedt. A velünk dolgozó hadtörténész viszont hitelt érdemlően bebizonyította, hogy ez a felderítés nem igaz, csupán legenda, mert bár elképzelhető, hogy a németek megszemlélték az erődrendszert, de az oroszok biztosan nem voltak ott. Erről az amúgy részletes, fennmaradt orosz katonai iratok egy szót sem szólnak.
Nos, mindkét történetnek van egy megegyező következtetése, miszerint a múló idő, a gyarló emlékezet, vagy éppen az előadó gondolkozása, egyénisége óhatatlanul átformálja az eredeti eseményről megfogalmazott leírást, tényanyagot.

Nem lehetett ez másképpen Jézus halála után hosszú évtizedekkel sem, amikor a Biblia szerzői leírták örök érvényű soraikat. Emberek voltak, mint ahogy a Messiás is ember volt a Földön.
Ráadásul az őskeresztény gyülekezet tagjai nem „dokumentálták” a történéseket Jézus életében vagy közvetlenül azután, s az embertől-emberig évtizedek – több mint egy emberöltő – alatt továbbadott ismeretanyag szükségszerűen változott, formálódott, s elvileg nem lehet kizárni az sem, hogy sok részlet elfelejtődött, vagy az elbeszélő akaratán kívül torzult. Az evangéliumok szerzői között volt olyan is, aki nem volt Jézus tanítványa, nem volt szemtanú és – bár a tudósok feltételeznek Márk evangéliuma mellett egy másik ősi, de később elveszett írásbeli forrást is – zömében hallomásból kapott dolgokat írt le.

Isten áldása legyen az Olvasón!