KÉTKEDÉSEK HÚSVÉT KÖRNYÉKÉN

A kiszolgáltatottságról

Jézus korának megértéséhez mindenekelőtt egy borzalmas történelmi tény leírása következik.
Josephus Flavius szerint a makkabeus papkirály, Alexander Jannaeus (Kr. e. 103 – 76.) több száz ellenségét feszítette meg palotája előtt, „s ameddig éltek, szemük láttára legyilkoltatta feleségeiket és gyermekeiket”.
Júdeában a szóhagyomány révén terjedtek a régebbi korok ismeretei a nép körében. Sok más történetet ismertek, ami az általános félelmet, mi több, állandósult rettegést erősítette. Természetesen a leginkább kiszolgáltatottak a rabszolgák voltak, és az ő alávetett sorsuk szimbóluma a kereszt volt.

A mindenkori keresztény papság érdeme az volt a történelem folyamán, hogy fenntartotta a jézusi tanításból a szeretet és a békesség eszméjét. A világ azonban mára már elrohan mellettük, és így a rájuk bízott hívők mellett is. A papság legfontosabb feladata korunkban már az lenne, hogy alkalmazza a teljes jézusi eszmerendszer gyakorlatát. Ami az idők múlásával egyre nehezebb feladattá fog válni.
Küzdeni a kiszolgáltatottság ellen. Jézus tevékenységéből sok minden mást ki lehetne emelni, de manapság ez a legfontosabb tétel. A kiszolgáltatottság alapja és fenntartója a pénz. Ha arról van szó, hogy ez ellen kell cselekedni, egy lelkész azonnal felhorgad. Pedig Jézus élete arról szólt, hogy hogyan lehet kiszabadítani az embereket, a népet a teljes kiszolgáltatottság gyötrelmei alól. Maga a keresztre feszítés ennek a szimbóluma volt. Az áldozat néha napokig kínlódott kifeszítve, aztán a holttestet tilos volt levenni a fáról. Kizárólag a rabszolgákat – nem csak főbenjáró vétkezés esetén –, és a lázadókat lehetett ezzel a kivégzési móddal sújtani.

A kifizethetetlen adósság esetén néha maga a szerencsétlen ember jelentkezett rabszolgának.
Elviselhetetlenül nehézzé tette az emberek életét a betegség-halál állandó, szubjektív fenyegetettségén túl, a római elnyomás, a szegénység – főleg ha gyenge termés volt –, a két helyre történő adózás, az eladósodottság, aztán a szigorú, a szegényebb néprétegek számára teljesíthetetlen vallási előírások kötelmei. A szárazság amúgy is problémát jelentett, hiszen például Jeruzsálemben a vízből kevés jutott az alsóbb néprétegek, az Alsóváros számára.

A túlzottan rigorózus – farizeusi – vallási előírások tudatos és következetes áthágása, majd azok Jézus és tanítványai példája által bizonyított értelmetlensége a nagyobb tömegek számára egyértelművé vált. Ez azért volt rendkívül fontos, mert elsősorban a szegények, és idősek kiszolgáltatottságát erősítette az a vallási fenyegetettség, hogy ezen előírások nem teljesítése, tehát megszegése esetén nem kerülhettek a mennyországba.

Visszatérve a pénzre, a jeruzsálemi Templom a görög-római világ egyik legnagyobb hatású szervezete, és mai szóhasználattal bankja volt. Hatalmas üzleti vállalkozás. Jézus a kalmárkodás házának, és rablók barlangjának minősítette. Lelki tevékenység helyett a pénzváltásra, kereskedelemre használták a szent hely, vagyis az imádság házának egy részét, külső területét. Jézus a pénzváltók, az árusok elleni fellépéssel nem az ott üzletelők, hanem a hasznot bezsebelő főpapi „klán” ellen tiltakozott. És mindenekelőtt a módszer ellen. A városban élő szegények számára a 4 dénárba kerülő áldozati bárány, vagy az 1 dénárba kerülő galambpár ára, ami az ünnepek idején még többe került, szinte megfizethetetlen volt. Anélkül viszont nem mehettek be a Templomba, nem vehettek részt a szertartáson, a vallásuk szerint nem bocsátattak meg a bűneik, nem üdvözülhettek.
Pedig a mai korból visszatekintve amúgy is elképzelhetetlen volt az emberek, főleg a szegények élete. Minden negyedik szülés komplikációkkal járt. A gyerekhalandóság megdöbbentően gyakori volt. Bele lehetett halni egy kisebb betegségbe: egy megszúrt kéz, tályogos fog, vagy fertőzés végzetes lehetett. A hibás szem az ember egész életét tönkre tehette, az öregedés következtében gyengülő látás, pláne a hályog nehézzé tette az ember életét. Ha leprásokká váltak (ami az akkori bőrbetegségek gyűjtőneve volt) azonnal kitaszították őket a közösségből. A járványok ellen nem volt hatásos védekezés. És sorolni lehetne tovább a Jézus korában élt szegény emberek életét megkeserítő tényezők sokaságát.

Mégis azt kell mondani, hogy abban a korban ugyanaz volt a konstelláció, mint most, hiszen lelki értelemben pontosan ugyanolyan mértékben változásra szoruló világ van körülöttünk, mint ami Jézus korában volt. Nem mellékesen hozzá kell tenni, hogy a mai helyzetet éppen a mi semmittevésünk formálja, merevíti olyanná, ami a kereszténység ellenségeinek kedvez.
Ember-uralmi mentalitás szempontjából mi a különbség az akkori, főpapi templomi üzletelést irányító klán, és a mai globális cégeket, tőzsdéket, bankokat irányító elit között? Nézzük a másik végletet: mi a különbség a kiszolgáltatottság tekintetében a jeruzsálemi Alsóváros, vagy a budapesti nyomor-kerületek lakói, és az áram nélkül vegetáló, bőrbetegségekben szenvedő tanyasi vénemberek között? A következő kérdés nagyon súlyos, de kikerülhetetlen: mi a különbség az akkori, és a mai lelki vezetők között?
Az utolsó kérdést már sokan, és sokféle formában feltették: ha ma élne Jézus, és Magyarországon, akkor „keresztre feszítenék”? És ha igen, akkor kicsodák?

Tehát számunkra, magyarok számára az egyik legfontosabb hipotézis, még egyszer mondva: hipotézis az, hogy mit történt volna, ha Jézus arra a bizonyos napra, 33. április 3-ra virradóan, mielőtt a templomszolgák oda értek volna, a Gecsemáné kertből elindul keletre, Betánia felé. Majd folytatja az életét úgy, hogy aztán 2013-ban ellátogat Budapestre. Betér egy templomba, és leül a padra a hívek közé. Ott ül mellettünk. Nézi a lelkészt, és erősen hallgatja. Biztos, hogy egyetért vele?
Lehetséges, hogy egyszerre felugrik, és kizavar minket az imádság házából?

Mert melyik ma élő hívő hallott szókimondó, lelkesítő, vagy az egyházat megújító, radikális, aztán a pénzvilág ellen lázító hatású beszédet a szószékről?

Gondoljunk Jézusra: mi lett volna, ha ilyen kiállások helyett aprólékos Ószövetség-magyarázatokkal, a tanítványokkal tervezett programokkal, hirdetésekkel, ezerszer ismételt énekekkel foglalkozik az összejövetelein?

Jézus legnagyobb problémája az eddigi, egyszeri élete, és egyszeri kereszthalála. A teológusok szerint Ádám és Éva ősbűnét kellett megváltania – az egész emberiség érdekében. Az ősidőkben elkövetett bűn nem változtatható meg visszafelé az időben, tehát Jézusnak, az Isten fiának magára kellett vállalnia, hogy a világ számára ne legyen örökös az elkárhozás. (Csak Pál apostol ír az áldozati bárányról, az egyes emberek bűneinek megbocsátásáról, ami viszont az evangéliumokban olvasható megváltás sajátos értelmezése.)
Az egyszeri kereszthalál óriási tette ugyanakkor megismételhetetlen, és végleges.

Arra a kérdésre, hogy ha Jézus ma élne, mi történne vele, a Kr. e. 427-ben született Platon az Állam c. művében már utalt, miszerint "Ha akad a történelemben egy ártatlan ember, azt majd meg is ölik".
(Megjegyzés Csalóczky Annamáriától.)

A történelem bebizonyította, hogy az emberiség alkalmatlan ezen áldozat értelmezésére, alkalmatlan a gondolat kibontására, gyakorlattá változtatására, általánossá tételére, és a mindennapokban történő érvényesítésére. A keresztények kisebbségben vannak a földön. Számuk és hatásuk egyre csökken, főleg a kultúra őshonában, Európában.

Jézus élete kötelezettséget is ró az Őt példának tekintő, és szerető emberek, valamint azon közösségek számára, amelyek tisztelik és becsülik az Ő tanítványait. Akik Krisztus halála után változatlan lélekkel folytatták a munkát.

Régiesen szólva: „e jelben győzesz”. Konstantin császár utasítására a malviusi csata előtt 312-ben a krisztusi monogramot festették a katonák pajzsára, győzött, és ekkorra ért be a keresztény elődök három évszázados, keserves-küzdelmes ténykedése, munkája. De akkor minden megváltozott.

Nekünk, európai keresztények számára már nem adatik meg három évszázad. Három évtized sem. Ha a mai tendenciák változatlanok maradnak, akkor a földrészünk sivárság territóriumává fog válni. Keresztény lelki értelemben. Lehet, hogy általánosságban: lelki értelemben.

(Az idézeteket Nick Page A leghosszabb hét című könyvének üzenetként megfogalmazott,
befejező gondolatsorából vettem.)

2013. tavaszán

A fenti eszmefuttatás kiegészítése,
és részben az érvelése is itt olvasható.

Ugrás az elejére